Az utolsó levél...

Egy szomorú, de igaz történet… Azért írom le, mert talán másoknak, segíthetek ezzel… Levél, melyet egy fiatal, de szomorú és megtört lány írt búcsúzóul a volt barátjának…

„Egy novemberi napon kezdődött… boldog voltam, hogy újra látlak, és hogy talán együtt, újra tudjuk kezdeni az életet… Egy csodálatos napot töltöttem veled, aminek végén, gyengéd csókkal búcsúztál. Este egy sms: „szeretlek”. Igen, ő az, aki kell nekem, mondtam magamban, és már írtam is vissza, remélve, hogy hamarosan újra találkozunk. Majd randi randit követett, egymásba szerettünk, és úgy tűnt, boldogok leszünk, míg világ a világ. Teltek a hónapok, de nekünk, mindez csak egy pillanatnak tűnt, amely gyorsan tovaszáll. Voltak apróbb viták, persze, és voltak megoldásra váró gondok, de mindez csak apró tüske volt, az amúgy csodálatosan virágzó életünkben.
Aztán eljött a nap, egy fura levelet kaptam tőled… Valami nincs rendben, valami… megváltozott. Jöttek az álmatlan éjszakák, végigsírt nappalok, és végül újra eljöttél. Beszélgettünk… majd kimondtuk, azt a szót, amitől mindig rettegtünk… Vége. Persze, barátok maradunk, hiszen mielőtt kapcsolat lett, előtte is azok voltunk…

„Menj csak, persze, nem sírok” mondtam, de nem tudom, őt vagy magamat áltattam ezzel. Most itt ülök, lassan egy hete egyedül… szótlanul, összetörten. A halálra gondolok. Arra, hogy vajon megsiratnál-e, hogy vajon vannak-e olyan barátaim, akiknek ez jelentene valamit. Tudom, te is pocsékul vagy, sőt… Elmondták, hogy mennyire rossz neked. De mégis, ha ennyire rossz, ha szeretsz, akkor miért?

Feladtam. Kész, vége, elég volt. Nem sírok többet, sírjanak értem majd mások. Szerettem, szívből, őszintén, mindent odaadva, ahogy csak képes voltam. Nem, nem a te hibád, ne magadat okold. Én voltam bolond, hogy azt hittem, mostantól minden szép és rózsaszín lesz, majd együtt megöregszünk, s a halál is együtt visz magával minket… kézenfogva…
Gyerekes dolog, tudom… de képtelen vagyok elengedni téged… Minden, érted, minden rólad szól. A képek, az üzenetek, levelek… Egy-egy szívembe vésett pillanat, mondat, vagy érintés. Mindenhol otthagytál magadból valamit, és az emléked nem hagy feledni.
Nem küzdök tovább… A hideg, lassan átjárja testem, elalszom. Tudom, hogy a méreg, lassan legyengít, majd mély álomba zuhanok, ahonnan többé nincs visszaút.

„Kopp” a fejem, az asztalra hanyatlik… Ennyi volt. Egy fiatal élet, egy remény és valami, amire senki sem fogja tudni a választ. Magammal viszem az arcodat, a mosolyodat és csókjaidat… a sírba.
Utolsó üzenetem, ez a levél, melyet, ha minden igaz, egy óra múlva fogsz megkapni. Nem, ne sírj! Neked élned kell tovább, s le kell győznöd azokat az akadályokat, amiket én nem voltam képes.
Szeretlek!”

A lány meghalt, tönkretéve ezzel mindenki életét, aki valaha szerette… Az ex-barátja, hamarosan kórházba került, beleőrült a tudatba, hogy a szeretett lány miatta lett öngyilkos…
Itt van vége a történetnek, s remélem tanulságul szolgál mindenkinek… mert nincs az az ember, aki miatt ilyen szörnyűséget kéne csinálni…