Az álmok világa

Egy alak suhan el a hold előtt. Ruhája vakító fehér, fényessége túlnő az éjen. Hosszú lenszőke haját megszámlálhatatlan gyémánt díszíti, vagy talán csillag. Arany szárnyait szélesre tárja, s a szellőkön vitorlázik. Ő a királynő ebben a világban.
Minden gyümölcs és virág olyan, amilyennek ő akarja, a kékből ezüstté változtathat akármit egy gondolattal. Ez a játéka. Ha kedve tartja, tűzokádó sárkányokat hív elő a föld rejtett mélyéről, s kegyetlenül pusztít. Erdőket bűvöl el, s a vándorok örökre elvesznek burjánzó rengetegében. Egyedül az ő döntése, mit tesz. Ő alkotja meg saját valóságát. Az álmok világában mindörökké ő uralkodik, dicsőséggel, büszkeséggel.

Lejjebb ereszkedik a fenséges angyalkirálynő, s megpillantja az örökké tisztalelkű unikornisokat, kik a telihold világánál játszák ártatlan játékukat, s fürdőznek a sekély tóban. Nem menekülnek előle, hiszen ő a teremtőjük. Utána néznek, s a csődör búcsúzóul felnyerít.
Ő pedig csak száll, száll tovább, át a sűrű erdőn, hol csak a szentjánosbogarak adnak világosságot a sötétben, s vezetik úrnőjüket úti célja felé. A legendák amulettjét keresi, titkát kutatja. ez az egyetlen, mely segíthet neki.

Az erdő közepén hatalmas tölgyfa áll, rajta avatatlan szemnek láthatatlan ajtó. De a királynő tudja, hogy ott van, hisz ő álmodta meg. Leereszkedik a zöld gyepre, s megindul a sötét odú felé. Belép a boltív alatt. úgy érzi, megleli, amit keres. Hirtelen minden forogni kezd körülötte. Színek kavalkádja, villanások veszik körbe zuhanó testét. Csak zuhan, zuhan, majd hirtelen lebegni kezd, lassan földet ér, s szemeiből búcsúkönny csordul. Elhagyta imádott birodalmát, s visszatért a világba, ahová valójában tartoznia kéne.