A klán törvénye

Az utcán egy lány sétált. Sötét este volt, de ő mégis úgy érezte, hogy tiszta rózsaszín a világ. Undorítóan rózsaszín. A lány ugyan nem volt egy szépség de mégis sok hülye fiú rajongott érte. Jellemző. Pasik .Amint sétált haza felé-kivételesen a háreme nem kísérte- azon gondolkodott, hogy milyen népszerű és hogy őt  milyen sokan  szeretik, és mennyien szeretnének rá hasonlítani. Úgy érezte nincs is ellensége. Ebben nagyon tévedett. Volt ellensége, nem is egy! Amint sétált haza felé a kori pályáról hirtelen elsötétült előtte a világ! Amikor felébredt nem tudta hol van. Iszonyatosan fájt a feje és nem emlékezett semmire. Felült és körül nézett! Acélszürke rácsokat látott. Kellet egy kis idő mire rájött, egy ketrecbe zárták. Hirtelen két feketecsuklyást pillantott meg! Nagyon megijedt Úristen ezek idejönnek –gondolta. A csuklyások odaértek a ketrechez. A lány megpróbált hátrálni amennyire csak tudott . A ketrec végébe azonban nem mert menni, mert egy fekete függönnyel le volt takarva  a vége. Az időjárás is különös volt itt, nem volt se nap se felhők! Az égbolt furcsa szürkés színben játszott. A két csuklyás még mindig ott ált a ketrecnél őt nézték! Meg akarta kérdezni mi olyan érdekes, de nem merte! Hirtelen megszólalt az egyik csuklyás: -Mikor kezdődik??. A lánynak kellett néhány perc mire felfogta nem hozzá szólt a kérdés. A másik csuklyás felnézett az égre, majd válaszolt még nem jött el az idő. Összeszedte minden bátorságát és megkérdezte:- hogy kerültem ide? A két csuklyás nevetve hátat fordított a lánynak válaszra se méltatva őt. Mi ez az egész? Mért kerültem ide? Egyáltalán hol vagyok? Mikor fogok haza jutni? Ezernyi kérdés kavargott a fejébe. Hirtelen megpillantott egy lányt .Hé kislány gyere ide-, üvöltötte a lány után. A lány megrezzent kereste a hang irányát. Amikor megpillantotta a rabot rögtön oda futott. -Hol vagyok? -kérdezte Hanna ijedten. A kislány felfogta, hogy a rab nagyon fél és szeretne kijutni innen. A kislány megszólalt nem mondhatom meg, hogy hol vagy amúgy neked is szia.- Ja ne haragudj, szia. Akkor legalább azt elárulnád, hogy mire várnak a csuklyások? –Persze. Ez nagyon egyszerű a csuklyások hurcoltak el téged azért mert megfelelő alanyt kerestek a harchoz. -Miféle harchoz? Ezen a helyen különböző emberféléket képeznek ki harcra. -Jó de nekem mi közöm ehhez az egészhez? -Csak annyi, hogy te leszel az ellenfél. –Ne haragudj de most mennem kell örülök, hogy megismertelek. Hanna még mindig nem értette. Egy nagy csoport csuklyást pillantott meg.  Valamiért nagyon izgatottak- gondolta. Hirtelen megjelent egy csuklyás, de ő valahogy más volt, mint a többi. Csuklyája alól csak izzó kék szeme látszott. Ő volt a csuklyások vezére. Vártak valamire. Elkezdett szakadni az eső. Dörgött, villámlott. Ítéletidő volt. A csuklyások, -vezérük jelenléte ellenére-izgatottak lettek és sugdolózni, mászkálni kezdtek. Többen azt suttogták : Itt az idő! Hanna kezdett kétségbe esni. Most mi lesz?! Érezte, hogy nem sok jó, mert a csuklyások egyre izgatottabbak lettek, és egyre többször pillantottak a ketrec felé .A vezér megindult Hanna felé. Mikor odaért szemügyre vette majd undorodva köpött egyet. Hanna nagyon megijedt. Ijedtébe már a sírás határán volt. Pár csuklyás Elment a ketrec mellet. Hanna nagyon megrémült, félt a vihartól, az idegen helyzettől, és a furcsa csuklyásoktól. A csuklyások körül állták a ketrecet, az összes a lányt nézte. Hanna úgy vette észre, mintha kicsit megmozdult volna a függöny. Hirtelen nagyon hideg lett. A ketrec ajtaja megnyikordult és kinyílt. Hanna az egészből semmit nem észlelt, mert valószínűleg az ajtó a függöny mögött volt. Az ajtó hangosan bezárult. Az ócska fekte függönyt valami letépte. Hanna sikkantott egyet és hirtelen a függöny irányába nézett. Amikor látta, hogy csak egy lány, kicsit megnyugodott és erőt gyűjtött, hogy jobban szemügyre vegye ,,lakótársát”. A lány egyáltalán nem volt átlagos. Farmert és hosszú ujjú pólót viselt, cipő nem volt rajta. Szőkésbarna hajú középmagas lány volt. Fehér szeme túlvilági fényt árasztott. Tűhegyes fogairól csöpögött a vér. Hanna megdermedt a látványtól. Mozdulni sem tudott. A csuklyások mindenféle fura szavakat üvöltöttek -egyébként visszaszámoltak- de ehhez Hanna IQ-ja túl kevésnek bizonyult. Ekkor belépett a ketrecbe egy csuklyás és beszélt valamit a fura lánnyal. A csuklyás nem más volt, mint az egyik edzője. A csuklyás pár szó után sietve távozott. Hanna valahogy sejtette, miért rohan annyira a csuklyás. A lány meghajolt és valami furanyelven mondott egy szót, Hanna nem reagált semmit, ami persze hatalmas felháborodást váltott ki a csuklyás tömegből. Azért valljuk be mégiscsak pofátlanság az ha valakinek nem fogadjuk a köszönését. Hannát álmodozásából egy hatalmas fejmagasi zökkentette ki kábultságából. Másodperc sem telt el, csat a következő rúgás ez pont combon találtan nem számított rá hát, nagyon nagy fájdalmat okozott neki és majdnem összeesett. Sikerült valamennyire összeszedni magát és megpróbált ő is valamit tenni. Csak egy dolog járt a fejébe fájdalmat okozni enne a dögnek, valahogyan legyengíteni. Gondolatban ilyenekkel bíztatta magát: -Gyerünk, hiszen ez csak egy lány. Karmolta a lányt ahol érte, megpróbált a közelébe férkőzni. Feltett szándéka volt átharapni a lány torkát. Ez csak elkeseredet próbálkozás volt. A különös lány folyamatosan térdelte, rúgott fejre, bordáira, ahova csak tudott rúgni. A zúzódások mellet Hanna mély sebeket is szerzett. A földre zuhant és nem tudott felállni. Tudta, ha odamegy hozzá a lány, vége van az életének. A lány fölé lépett egy kicsit lihegett de nem volt semmi baja. Nem úgy Hannának. Rémes állapotba volt. Egész pontosan félholt volt. A kislány futott oda a ketrechez, és azt mondta Hannának: -egyvalamit tudnod kell, a klán törvénye az, hogy nem élhet egyik -a küzdő felek közül-, míg él a másik. A lány odalépett ellenfeléhez, Hanna érezte ez élete utolsó perc, a családjára gondolt, és arra hogy, néhány órával ezelőtt még boldog volt és álmába se gondolt ilyesmire. Hanna elkezdett könyörögni az életéért. A lány hátra szegte fejét és hangosan nevetett. Gonosz, vérfagyasztó kacaja volt. Aztán ezt mondta: ne félj nem foglak megölni, meghalsz te magadtól is. Erre megdöbbentő dolog történt a lány elhagyta a ketrecet. Hanna ledöbbent. Döb-döb. Maradék erejével a kislányhoz fordult. -Nem azt mondtad, hogy addig nem távoznak még a másik meg nem hal? -De, és ez így is van nem sokára lejár az időd-mondat halkan és szomorúan. Hanna felnézett az égre, a vihar elcsendesült csak a csuklyások ünneplését, és a vezér önelégült szavait lehetett hallani. Az égbolton a telihold ezüst korongja világított. Hanna vetett egy utolsó pillantást gyilkosára és kiadta a lelkét-már, ha volt neki-. A kislány odafutott a győzteshez. A szemébe nézett és megkérdezte :-mért ölted meg? –Nem én öltem meg-hangzott a válasz. A sérüléseibe halt bele. Szavaihoz halkan nevetett. A csuklyások vezérének csak ennyit mondott: -ha kellek, tudod, hol találsz. Ezután eltűnt a teliholdas, sötét éjszakába.                    VÉGE